Egy meg nem írt élet emlékére

Egy befejezetlen sor ítélőszékén
terjeszkedik a valóság
Hiányos szegélyei közt igazság a kérdés
emberbéli csönd a válaszadás (?)

Mint két szóálarcban hallgató tüdő
tátongó küzdelme a létért
olyan a szemeteskosárban ülő
összegyűrt versekbe zárt érzés

Életed egy végtelen láncát csörgető papír-játék
megéled, leírod aztán eldobod
Lesz mindened e keretekből kilépő árnyék
de befejezni most már nem tudod

... (

Érintések I.

Sóhajt a tágra nyílt szem,

egy régi pillantásról álmodik újra.

..

..

Közel volt hozzám a válla,

Közel volt hozzá a vállam.

Ember volt, mezítelenre, csupaszra,

a fényig levetkőzött ember.

Pillantások harcoltak, héjaként,

ki gyűri alá majd a másikat.

Bódult hangulat, pár korty,

Felemelt érzések zuhantak ránk.

Éreztem, súlyuk már világtalan,

Bármelyik agyonnyomná a Napot.

De én a Holdról álmodtam,

Félig megvilágított, meztelen partokról.

Egyik kéz sem mert a másikhoz érni...

..

..

Forrásfakasztó

Tükrök között élve meztelenségünk elbújtathatatlan.
Egyetlen moccanással eltakart vakságunk
tekintetet rajzol az esőben.
A láthatatlan szembe ül velünk, s kérdőre von.
Álcaodvainkról,
mely elvetélt választás börtön és szakadék között.
Sorsfalunkról,
mely döglött pillangók időt számláló mintázata.
Vándorlényegünkről,
mely a feledés pulgatóriumában táncol.
Mert bennünk a por szellő, a föld pedig ég akar lenni
a mindenség oltárán.
Pedig az élet tiszta formája emberarcra,
falevélre, tengerekbe van oldva.
Tengerben az arc. Arcban az ember.
Emberben a falevél. Falevélen a könnycsepp.
Könnycseppben a tenger.

Ilyen egyszerű körkörösség.

A gyönyörű logó képeiről,
és az oldalon szóló zenékről
ez a szösszenet jutott eszembe
szolgáljon útindító vándorbot gyanánt

Hamarosan

NA... majdcsak mállik